gy6777

Türelem

NyomtatásE-mail

Türelem

Én nem tudom, hová lett, de eltűnt az életünkből nyomtalanul. Hiánycikk – hangzik lépten-nyomon az üzletekben az olyasmikről, amik némelyek számára mégiscsak elő-előkerülnek a pult alól. Ki dugta el ezt a becses portékát, mikor és hová, nem lehet tudni. Pedig, hogy milyen közszükségleti cikk, azt érezzük a bőrünkön.

Az életnek ezt a folyvást gyosuló tempója herdálta el? Lehet! De ezt a szédítő iramot lelassítani nincs a hatalmunkban. Sodortatunk, ha akarjuk, ha nem. Türelmetlenül várjuk az estét, hogy ágyba zuhanjunk, és zaklatott, zagyva álmokkal viaskodjunk reggelig. Vagy álmatlanul hánykolódva, türelmetlenül várjuk, hogy világosodjon. Olyan a türelmetlenség, mint a bőrgyulladás. Ami izgat, éget, amit dörzsölünk, és attól csak terjed. Csodálatosan hecceli bele magát, és egymást az ember. Várni senki nem tud, azaz senki sem akar.

Az én ajtómat igen sok türelmetlen ember nyitogatja, aki türelmetlenül keresi a maga igazát. Vádolja az embereket, a körülményeket, de legfőképpen az Istent. Követeli a jogait, és nincs békessége. A békétlenség pedig fáj. Olyan nyavalya, amire nem tud adni gyógyszert az SZTK.

Hogy hol terem a tűrömfű, amelytől elcsitul egy türelmetlenül vergődő szív?

Én megmondom!

Nyisd ki a szemedet, szívedet, elmédet testvér, és csodálkoz rá egyszer önfeledten, igazán az Isten türelmére. Lásd meg egyszer végre, milyen fáradhatatlanul vesződik veled és mióta, te sivalkodó, toporzékoló, engedetlen gyermek. Dehogy akar ő megverni téged, csak félt, hogy egy szakadékba ne zuhanj! Ne rángasd ki minduntalan a kezed az ő kezéből! Hagyd, hogy vezessen! Bízd őrá magad, és megnyugszol! Kibírod a csendet, és a magányt. Nem kell türelmetlenül hajszolnod az élményeket, mert ha türelmesen vársz, olyan élményben lesz részed, melyhez semmi sem hasonlítható. Megszólal a lényed mélységeiből egy halk és szelíd hang. Egy új, de félreérthetetlen. És azt mondja: neveden hívlak, megváltottalak, enyém vagy.

Ne szakadj meg a gondjaidban, ne hajszold magad halálra olyasmik miatt, amik nincsenek rád bízva. Figyelj, nagyon figyelj arra a halk és szelíd hangra, ha biztat, ha vádol, mert egyedül onnan kaphatsz eligazítást.

Ez nem a te hangod, habár belőled szól. Nem te vagy, habár a szíved gyökeréből hangzik. Ne lármázz, mert akkor nem tudod meghallgatni. Ne türelmetlenkedj, ha nem érted, hanem várj türelmesen. Ne mozdulj, amíg nem indít, de fuss, ha meghallod a szót, és azt tedd, és annyit, amennyire parancsot kapsz. Hidd el, te kapodó, kifulladt, türelmetlen testvérem, igaz, amit énekünk így mond:

„Csak légy egy kissé áldott csendben,

Magadban békességre lelsz.”

De a békességnek, mely után minden ember úgy sóvárog, ára van. És az ár: a türelem!

A türelmet pedig meg lehet tanulni!

Olyan embernek persze, aki akar tanulni, aki nem  ragad bele a maga vélt igazába. Tölcsérrel ezt a tudományt sem lehet senkibe beletölteni, ahogy a lusta diák fejébe sem lehet a leckét. Ez a tűrömfű, ott terem mindenkinek a keze ügyében, az utcaszélen, csak le kell érte hajolni. Igen! Lehajolni, gőgös, jogokat követelő, makrancos magatartásunkból annak a könnyű és gyönyörűséges igájába, aki azt mondta, hogy: ”Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos vagyok, és nyugtot találtok a ti lelketeknek.”

Zsindelyné Tüdős Klára – Isten markában

eXTReMe Tracker